A generációk szinglije Bridget Jones, a legnagyobb kamu a világon

Jellemző rám, hogy a mindenki által nézett divatos filmekre és sorozatokra jóval, de jóval később érzek affinitást, mint mások. Ez a szokás bizonyára nem segíti az írói karrierem, de a Bridget Jones filmek¹ esetében pont, hogy hasznos volt, mert egészében, avagy négyszeresen tudtam kibukni azon, hogy a generációk „kétbalkezesnek”, „szerencsétlennek”, „örök”, és „aggszűz” szinglijének kikiáltott karaktere a legnagyobb kamu a világon.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a filmek Helen Fielding regényei alapján készültek, s nyilvánvalóan illett volna elolvasni a könyveket (is), amik amúgy a kezdetektől a családi polcon hevertek, de már arra sem vitt rá akkor sem a lélek. S most, ennyi év elteltével megértettem, hogy miért.

Az jelen pillanatban egy elenyésző probléma már csak csupán, hogy valamiért nem szimpatikus a címszereplőt megtestesítő színésznő Renée Zellweger, így kerülöm a filmjeit, mert egyre bölcsebb énem erre is már csak legyintett a történet súlya mellett, ami bizony tonnaként zúdult rám felismerés formájában.

A felismerésben, miszerint ez a magát kissé túlsúlyosnak, szétszórnak és szánalmasnak titulált nő sokkal nagyobb karriert fut be férfiak terén, mint a csodált és ikonikus amerikai pályatársnője, Carrie Bradshaw (Szex és New York c. sorozat, Sarah Jessica Parker)!

Az önbemutató naplói sorok alapján akár még el is kezdhetném sajnálni és érteném, hogy Bridget Jones sikerének kulcsa abban rejlett, avagy rejlik, hogy a nők nagyobbik többségét képviseli, így a társadalom széles rétege tud vele azonosulni, de sajnos nem ma kezdtem. Hogy mit? Semmit sem.

Ugyanis adott egy harmincas nő, aki annak ellenére, hogy elvileg butácska és esetlen, egy menő könyvkiadónál dolgozik, ahol annak ellenére, hogy nem annyira csinoska és dögös, szemet vet rá az ellenben nagyon helyes és nagyon dögös főnöke (Hugh Grant). Majd, miután mindössze pár alkalommal, pár mondatot vált csupán egy nagyon gazdag és nagyon menő ügyvéddel, Mr. Darcy-val (Colin Firth), az beleszeret olyannyira, hogy életre kelti minden Jane Austin regényt olvasó hölgy titkos vágyát, s megverekszik érte a főnökkel.

Minekután az „örök” szinglink kapcsolatot akar, természetesen a néhány hete megismert ügyvédet választja, akivel habár sem társadalmilag, sem intellektuálisan, sem életvitelben, sem célokban, sem pedig érdeklődésben nem passzolnak, de szeretik egymást. Hiszen egy jól működő házassághoz más nem is kell ugye.

Ugyanis, csak hogy átérezzük a szinglik nehéz, hosszú és fáradságos párkeresését, nyilván lánykérés is lesz a dologból, mindössze pár röpke, de annál tartalmasabb hónap után, ami alatt a fentebb említett okok miatt Bridget és Mark Darcy pont annyiszor szakítanak, ahányszor összejönnek. Ám ez nem veszi el sem a pár, sem pedig a család és barátok kedvét attól a gondolattól, hogy ők bizony egymásnak vannak teremtve.

A könyvek ismerete hiányában nem tudom mennyi idő után és vajon milyen okból, de meglepő módon elmarad végül az ő házasságuk és az „igazi” férfi egy másik nőt vesz el. De! Ez egyáltalán nem azt cáfolja, hogy ők nem szeretik egymást, mert évek múltán is, pont véletlenül amikor Mr. Darcy épp válik, összekavarodnak egy éjszakára. Nem többre, egyetlen egyre! Amikor is főhősünk, Bridget Jones, túl a negyvenen, életében először spontán teherbe esik.

Itt szeretnénk kihangsúlyozni, hogy egy válófélben lévő férfi vallomása pont annyira romantikus, amennyire az a tény, hogy a főhősnőnk párhuzamosan egy másik férfival is szerelmeskedett, egy vadidegen, de annál szívdöglesztőbb apa jelölt személyével (Patrick Dempsey). Így, habár az egyik férfi már évekkel ezelőtt szakított vele és más nőt vett el, s az ominózus légyott óta sem kereste, a másik pedig egy vadidegen, aki azért nem kereste, mert talán még a nevére sem emlékezett a tipikus egy éjszakás kalandot követően, de mindketten a gyerek apjának kívánnak lenni. Ahogy az lenni szokott egy egyedülálló negyvenes nő esetén, akinél kérdéses a biológiai apa személye.

Szerencsére rossz DNS teszt eredmény ez esetben nem lehet, mert a nagyon helyes és nagyon dögös főnök, a nagyon gazdag és nagyon menő ügyvéd után, mit nem hogy, egy nagyon milliárdos és nagyon szívdöglesztő férfi szobájába sikerül Bridget-nek bekopognia, aki történetesen szintén épp egyedülálló és pont készen áll a családalapításra, pont ezzel a családdal.

Ám mivel mindig is nyilvánvaló volt ki az „igazi” főhősünknek, Bridget-et ezúttal megsajnálja a sors, és Mr. Darcy lesz a baba apja a milliárdos helyett. Olyannyira, hogy ezúttal valóban el is veszi őt ügyvédünk és még egy további gyerkőccel kiegészülve, megalapítják azt a családot, ami nem kellett nekik anno, egy évtizeddel ezelőtt. Ám a tündérmese sajnos drámai fordulattal folytatódik, mert az immáron férjjé avanzsált büszke hercegünket eléri a balítélet és meghal, így transzformálván az „örök szinglinket” feleségből, özveggyé.

Ez lehetne az a pont, ahol főhősünkkel valóban együtt lehetne érezni, hiszen ez az, amit még az ellenségének sem kívánna az ember. Ám az alkotók, legalábbis a film alkotói nem ezt segítik.

Hangsúlyozom, hogy a könyveket szégyenszemre nem olvasván, csak a filmből tudok táplálkozni, ami ott folytatódik, amikor már a gyászidőszakon túllépve, Bridget újra harcmezőre lép és úgy dönt, hogy férfit enged az életébe. S ahogy az pont mindenkivel lenni szokott, épp elég neki csak felregisztrálni egy társkereső applikációra és máris összehozza a véletlen egy nála kb. húsz-huszonöt évvel fiatalabb nagyon helyes és nagyon klassz sráccal (Leo Woodall), aki pont őt akarja, még gyerekestül is.

Ám mivel a főhősünknek pusztán az a tény, hogy valaki akarja őt sosem volt elég, inkább a szintén gyerekestül őt akaró tanár úrral (Chiwetel Ejiofor) jön össze, akivel kisebb a korkülönbség. Hiszen mindig, minden szerelmet valló férfit meg kell hallgatni, akárhányan jöjjenek is, számszerit immáron már öten. Az „örök” és „aggszűz” szinglinkhez.

Tehát akinek eddig, avagy továbbra is úgy él a fejében Bridge Jones, mint az „átlagos” szingli nőt megtestesítő hősnő, tegye a kezét szívére, s mondja meg, hogy ötven felett, két gyermekkel özvegyen, négy szexmentes év után, kiengedné-e az ajtón egy pusztán baráti puszival Hugh Grant-et, avagy sem? Én személy szerint, már most sem.

Azt pedig tényleg már csak lábjegyzetben említem meg, hogy Bridget férfi karrierje mellett futó valódi karrierje is pont ugyanilyen szerény módon alakult az évek során, hiszen a könyvkiadóból egyenesen egy televízió képernyőjére kérte át magát, ahová a gyermekek születése és a férje halála után csupán azért tér vissza dolgozni, hogy jobb kedve legyen.

Mondjuk legalább ez az egy érthető, hiszen egy valóban tehetős emberhez ment férjhez a generációk szinglije, aki nem a Carrie Bradshaw, hanem a másik, az átlagosabb angol pályatársnője, Bridget Jones. A legnagyobb kamu a világon.