Mondjuk nemet az irigységre, avagy távozz tőlem jóbarát!

Ha mostanra van valami, ami nálam azonnal tiltólistára teszi az embereket, az a bizonyos „sárga szörnyeg”, ami szerencsére nagyon könnyen tetten érhető, és sajnos külső segítséggel nem gyógyítható, bármennyire is aranyból van a szívünk. Ugyanis, a látszat ellenére ez nem egy külső tényezőre való reakció, hanem egyszerű és nagyfokú lustaság. Szebben kifejezve, az önszeretet hiánya.

Régen eltűrtem, ma már együttérző sem tudok lenni, mert én viszont szeretem magamat. Nem Narkisszosz¹ típusú önimádattal, hanem az önfejlesztő módon, avagy csak túl mélyen égtek belém Vörösmarty Mihály szavai, miszerint: „Az nem lehet, hogy annyi szív. Hiában onta vért, S keservben annyi hű kebel. Szakadt meg a honért.”² Ha egyet értetek kedves magyar honfitársaim. Küzdök és remélek, remélek és küzdök. Magamért.

Az irigy ember viszont ahelyett, hogy szembe nézne a saját maga démonjaival, hiányosságaival, kudarcaival és gyengeségeivel, megpróbálná őket leküzdeni, avagy csupán elfogadni, másokra veti ki mérgét. S ez az, ami számomra nem tolerálható.
Hiszen a másokkal való foglalkozás ugyanannyi idő és energia, mint a magunkra figyelés, nem igaz? Hiszen ha valamin lehet változtatni, akkor az csak munka kérdése, míg ha valamin nem lehet, akkor pedig miért nem fogadjuk el? Nincs tökéletes és tökéletesen boldog ember, csak önszerető emberek vannak.

„Neked könnyű…!”

Amiatt, hogy leplezzék a lustaságukat a változtatásra, a te eredményeidet és értékeidet próbálják legalacsonyítani. Neked könnyű, mert te fiatal vagy, de érezd magad már most szarul, mert leszel idősebb is. Neked könnyű, mert szerencsés a genetikád, de ahelyett, hogy legalább valamit szerethetnél magadon, kezd el utálni azt is. Neked könnyű, hogy beszélsz nyelveket, amikor nagyon sokat tanultál és dolgoztál érte. Neked könnyű, hogy izmos vagy, amikor nagyon sokat edzettél és szenvedtél érte. Neked könnyű, hogy több pénzed van, amikor nagyon sokat güriztél érte és még több, amiről lemondtál, hogy ne pazarold el. Még a velünk született képességek sem könnyűek, hanem nagyon is nehezek. Nehéz azokat jól kihasználni és egyáltalán megtanulni őket használni.

„Gratulálok, ahhoz képest, hogy…”

Mivel nem olyan életet élnek ott, úgy és azzal, akivel szeretnének, a te boldogságod próbálják mindenféle módon megtorpedózni. A dicséretként előadott sértés nem dicséret. A „nagyon csinos ez a ruha, mert eltakarja, hogy nincs nagy melled, avagy hogy híztál pár kilót” nem dicséret. A „gratulálok, hogy megkaptad a munkát, ahhoz képest, hogy nincs benne tapasztalatod, avagy hogy nem keresel majd jól” nem dicséret. A „nagyon örülök, hogy végre találtál valakit, mert a te korodban ez már kész csoda, avagy mert már azt hittem, hogy senkinek nem kellesz” nem dicséret. A bántás, az indirekt módon is csupán bántás.

„Én csak segíteni akarok…”

Mivel nem mernek szembenézni a saját problémáikkal és hibáikkal, ezért szüntelenül a tieid keresik. Egyrészt, hogy elégtételt kapjanak arról, hogy nem csak nekik vannak, másrészt, hogy a tieidet felnagyítva és felhasználva, kreáljanak benned és neked újakat. Azért akarnak meggyőzni, hogy a párod nem jó neked, mert az ő párjuk nem jó nekik. Azért akarják, hogy felmondj a munkahelyeden, mert valójában ők utálják a munkájukat. Azért akarják tudni, hogy hogyan kúrálod magad kívül-belül, mert nekik is rengeteg kúrálni való dolog lenne. Azért akarnak információhoz jutni rólad, hogy másoknak rólad tudjanak beszélni és ne magukról kelljen. Jobban akarják magukat érezni és jobb életet akarnak, de azáltal, hogy téged és a tiéd rosszabb színben tüntetik fel.

Az irigység valójában a munka hiánya. Az önmagunk elfogadásába és az életünk jobbá tételébe fektetett munka hiánya. Az önszeretet hiánya, hogy nem akarunk magunknak jobbat, nem hiszünk magunkban és nem küzdünk magunkért vért és verejtéket nem kímélve. Mindez lehetne szomorú is, de az az ember, aki viszont küzd, annál kevésbé lesz együttérző, minél többet szenved ő maga.

Nem érhetünk el mindent, nem kaphatunk meg mindent, nem úszhatjuk meg a kudarcokat és a problémákat sem. Az viszont igenis rajtunk múlik, hogy magunkért dolgozunk, avagy mások ellen. Hiszen Madách Imre imperatívuszát sem felejtjük: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”³

Egyszer valaki azt mondta, hogy az igaz barát nem a bajban, hanem a jóban mutatkozik meg. Sírni, egy ismeretlen ember temetésén is sír az ember, míg őszintén örülni egy barát esküvőjén, na az a mi emberünk!